HKSZK logo

Debreceni Egyetem

Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja

Karriertan újra

Praktikus tanácsok hallgatóknak ebben a félévben is

Második alkalommal lett meghirdetve a 2015/16-os tanév őszi félévében „Karriertani alapismeretek, avagy Bevezetés a sikeres álláskeresés tudományába” című előadás a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja és a Bölcsészettudományi Kar együttműködésének keretében.

A HKSzK Hallgatói Karrierközpontja által szervezett szabadon választható tantárgyként felvehető kurzusért 2 kreditet kaphatnak a vizsgázók, az első félévben közel 100 diák teljesítette a követelményeket.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok a magas színvonalú szaktudás mellett nem mindig rendelkeznek azokkal a kompetenciákkal, amelyek garantálják a sikeres álláskeresést. Ehhez kíván segítséget nyújtani a Karrierközpont az előadásaival. Az előadók között a Debreceni Egyetem kiváló szakemberei találhatók, akik ebben a félévben a kapunyitási pánikról, a karrierépítés egyes fázisainak problematikájáról, az önéletrajzról és az állásinterjúról, a munkába állás során szükséges alapvető jogi ismeretekről, gyakorlati tudnivalókról tartanak előadásokat. A záróelőadásra a közelmúltban Alumni-díjat elnyert cég, a Teva Gyógyszergyár Zrt. személyzeti vezetőjét sikerült megnyerni, aki a karrierépítést a másik oldalról tudja bemutatni, közelebb hozni a hallgatókhoz.

A kedd délutánonként 2 órától az Aud. Max.-ban tartandó előadásokat az Alumni-tagok és a Debreceni Egyetem hallgatói ingyenesen látogathatják.